Most kultúr-fitneszezni jár esténként a Petőfibe. A könyvhétre jelent meg első regénye A szív útjai címmel. A téma hanyagolható (egy sikeres reklámos férfi keresi az igazit), az esszenciája az, amitől viszont nagyon más ez a könyv.

– Te most filmes szakújságíró, vagy férfi és női lelkek búvára vagy?

– Az, hogy filmes újságíró vagyok, már a múlté, bár a film a mai napig az „enyém”. Az „Egy Férfi, Egy Nő” című műsor esetében pedig az történt, hogy három év alatt megkérdeztem mindent, amit akartam. Kaptam „tőle” jó válaszokat is. Láttam és hallottam, amit akartam.

– Rácz Zsuzsa, az Állítsátok meg Terézanyut! szerzője és te is a Magyar Rádióból indultatok, nálad nincs erre utalás. Mennyiben önéletrajzi a könyved és mennyiben fikció?

– Teljesen fikció. Én nem tudok és nem is akarok önéletrajzot írni, mert az megköt. Rokonlelkűség lehet a főszereplő és én közöttem, nem több. Írója vagyok a történetnek, nem a hőse.

– Két hang volt, amibe szerelmes voltam a rádióban, és ebből az egyik a tiéd volt. Ha igazi kultuszt szerettél volna magad körül teremteni és engem kérdezel, hangoskönyvben adod ki életed első munkáját.

– Köszönöm, de a könyv pályafutását nem látom előre, legfeljebb reményeim lehetnek. Nem PR-osként akarok ránézni.

– A Szív útjainak két gyengesége van szerintem: a címe és a fülszövege. Pont az a két dolog, amiért megveszi az ember egy ismeretlen író művét. Hogy állnak az eladási statisztikák? (Nora Robertstől, a New York Times sikerszerzőjétől is A Szív útjai címmel jelent meg magyar nyelven kötet a közelmúltban. – A szerk.)

– Jól fogy a könyv. Talán lehetett volna más címet is adni neki, de én nem tudtam. Többen mondják, hogy a cím első pillantásra félrevisz, de én ennek a könyvnek nem tudok más címet adni. A történet egy adott pontján mindenki érezheti, hogy ennek a könyvnek ez a címe és nem is lehet más.

– Ez így van, de a fülszöveg nem támaszt alá, nem erősít meg. Ha elolvasom az ajánlóját, szinte a könyv leggyengébb mondata van kiemelve, amitől egy unalmas, agyongondolkodott lányregény képét mutatja. Csak azért kezd el gondolkodni az ember, mert mégiscsak fiú írta és az Európa adta ki. Ekkorát nem lehet tévedni. Ezt többekkel kipróbáltam. Vannak, akik nem agyalnak ezen, egyszerűen félreteszik.

– Ha csak a szerelmi vonalat látod benne, bizonyára igazad lenne a fülszöveggel kapcsolatban, de az igazság az, hogy a Szív útjai az élete értelmét és a boldogságát kereső emberről szól, akinek nem csak a szerelemmel kapcsolatban vannak kérdései. Ez nem lányregény. Srácregény. A könyvvel így jártam el becsületesen, hogy ezt a címet adom neki, ezzel a fülszöveggel. A történettel szemben így korrekt. A könyv így önmaga, ha emiatt „veszít” olvasót, tiszta marad a lelkiismeretem…

– Az írás azonban nagyon jó! Több mint jó! Amikor olvastam, jó értelemben mondom, tényleg azt hittem, hogy egy nő írta. Végig azon járt az eszem, hogy a nők és a férfiak között nincs is akkora különbség. Annyiszor kérdeztem már meg, hogy a jó fej facér pasik és a jó fej szingli nők, hogyhogy csak a párkeresés alkalmával nem találkoznak össze? És most itt van a könyved is, ezt bizonyítja, ugyanazt akarjuk: szeretni, bízni, bújni, boldogok lenni és ezt megosztani valakivel.

– Igen, ugyanazt akarjuk, de ehhez rá kell jönni arra is, hogy mi tesz minket boldoggá. De ahhoz, hogy a maga teljességében megtaláljunk egy másik embert, már túl kell lennünk saját magunk keresésén.

– Nem két félemberből lesz egy egész, hanem két egészből lesz egy még jobb?

– Két egészből lesz egy teljes. Hogy a másikra tudjunk figyelni, ahhoz már nem a magunk keresésével kell elfoglaljuk magunkat, mert akkor nem is tudunk a másikra figyelni. A másikat kell látni, a másikat kell szeretni és bizonyos értelemben szolgálni is. Ez a fajta szeretet a kulcsa mindennek. Ezt kell kibontani. A szeretet egy adásképesség és nem önmagunk keresése. Ez már túlmutat önmagunkon. A Szív útjai is errefelé halad…

– Ahol mégis éreztem, hogy ezt egy férfi írta, azok a szexjelenetek voltak. A könyvedben és talán a pasik lelkében is, ez sokkal naturalisztikusabb. Mi nem vágyunk „baszni”, „kefélni”, nem vágyunk arra, hogy egy férfi „szíven szúrjon minket a farkával”, pláne nem írnánk le ilyeneket, de az tény, ha megtörténik, még lehet, hogy élvezzük is.

– Így már őszinte vagy! De mégsem ezt látom a lényegnek, hanem annak bevallását, hogy a szexuális együttléteink kapcsolaton belül is árnyaltak. A könyvben is sok tónusa van a szexualitásnak, érdekes, hogy csak a keményebb jeleneteket jegyezted meg.

– Amikor a könyvbéli Péter nem a nagy szerelmével volt együtt éjszakánként, a nő egészen biztos fontolgatta másnap a folytatást. A férfiak ezen sokszor el sem gondolkodnak?

– Lehet, hogy egy férfinak másnap reggel még diadalérzete van, de vélhetően nem tart sokáig. Biztos van, amikor így csinálunk, de a saját érzéseinkkel mi is ugyanúgy nem vagyunk tisztában, mint a nők. És fordítsuk is meg: a nők ugyanúgy nincsenek tisztában saját érzéseikkel, mint a férfiak. Nem lehet mindig a másikra mutogatni. A mi kultúránk arról szól, hogy a férfinek el kell rejtenie az érzéseit, és az már a jobbik eset, ha egyáltalán tudja, hogy van neki olyan. Nem a nyilvános férfisírást hiányolom, hanem annak a felszínes hiedelemnek az újragondolását, mely az érzelmi faktort kizárólag a nőkhöz társítja. Ez nem igaz, nem életszerű. Mindkét nemnek küzdenie kell önmaga és a világ érzelmi felfedezéséért, csak a férfiaknál a kultúra és a társadalom olyan szocializációs hatással is jár, hogy az érzelmek elvállalásával is meg kell küzdeniük. Érzelmi érésben vagyunk mindannyian, csak a csajok a kirakatban, a fiúk a pincében csinálhatják ugyanazt.

– „Kihívás várni azt, akire vágyni tudsz.” „Nagyobb kihívás megtartani egy nőt, mint füttyszóra felszedni valakit a diszkóban.” – írod. Ebbe a menetbe a pasik nagyon hamar belebuknak. Hány pasit ismersz, aki hajlandó meglenni szex nélkül hónapokig?

– Ez elsősorban szellemi eredetű kérdés, és csak utána biológiai, és nem fordítva. Egyébként pont most olvastam egy statisztikát, hogy a nők házasságban nagyobb százalékban hajlamosak elgondolkodni a megcsalás teóriáján. De nem érdekelnek a statisztikák. Ezek a kérdések minden emberben benne vannak. Válaszolnunk kell rájuk, mindannyiunknak, a személyes életünkkel. Arról, hogy a férfiaktól sem áll távol a monogamitás, épp a jobb romantikus regények írnak, amelyekben az egyik főszereplő, ugye, férfi. A romantikában jelenik meg a férfi számára az egyetlen nő. Férfiak is pont annyira vágyhatnak arra, hogy egyetlen nővel éljék le az életüket, mint ahogy a nők ábrándoznak a férfiról. A Szív útjai egy emberről szól és csak másodlagos, hogy a figurám férfi. Péter, mint ember keresi önmagát, a boldogságát. És számára az elbukott szerelemnél is fontosabb egy másik örökség, a szülői, amit szintén ki kell derítenie. Ez is egy olyan személyes csomag, aminek kipakolásához kell egy nagy levegőt venni.

– Volt valamilyen nagy, önismereti felismerésed a könyv írása közben?

– Persze, Péter figurája az előretolt helyőrség magam, a barátaim és részben a korom megismeréséhez is. Az alapkérdésem az volt, hogy mi akadályoz meg egy harmincas éveiben járó férfit abban, hogy élete legboldogabb időszakaként élje meg a „legszebb férfikort”.

– Még tíz évvel ezelőtt is hamarabb házasodtak meg a férfiak, mint manapság. Akkor mivel tudtak többet, mint a maiak? Ennyivel jobban ismerték magukat akkor?

– Nem tudom, de mondjuk azt, hogy a mi korunkban az ideák és értékrendek versenyhelyzete van, amiben nagyon nehéz megtalálni azt a követ, amire építeni lehet, és amire magunkat is rápakolhatjuk. Ez nem csütörtökről péntekre szokott megtörténni és pláne nem péntekről vasárnapra virradó átbulizott időszak után.

– Írsz egy lányról, egy Anna nevű lányról, akivel „rossz időben, rossz helyen”… és „ha volna két életetek”... Szerintem mindenki ki tudja találni ennyiből is, hogy miről van szó. Tudod, szerintem mindenkinek van egy ilyen története. Itt tanuljuk meg megbecsülni az elkövetkezőket, vagy pont ilyenek miatt kapaszkodunk görcsösen már a rosszba is. Elvehetők az „annák”?

– Az „annákat” tilos elvenni. Nem szabad! Ugyanakkor ez az Anna másnak Zazi, valaki másnak Anita, másnak pedig Franciska, hogy a regény más női szereplőit hívjam segítségül.

– Mi lesz a folytatás? Hangoskönyv vagy film, esetleg egy új könyv?

– Tovább írok. A többi majd kialakul.

– És miről fog szólni az új könyved?

– A legnehezebb és legszemélyesebb emberi problémacsomagot bontogatja majd.

Gergő felállt, fizetett, limonádés kancsóját arrébb tolta és határozottan ment a kijárat felé. Én meg közben azon gondolkodtam, hogy dehogy jöttek a férfiak a Marsról, mi meg a Vénuszról! Az ezredik „szingli könyv”-ben végre a két nem hasonlóságait éreztem. Közel vagyunk, csak nem hagyjuk, hogy közel legyünk egymáshoz és elhisszük, hogy soha nem fogjuk megérteni egymást.

Ugyanolyanok a férfiak és a nők, csak a csajok a kirakatban, a fiúk a pincében teszik ugyanazt?

Éltető Anna

Horváth Gergely: A szív útjai
Még egy részlet a regényből