Tóth Mercédesz pszichológussal beszélgetünk e veszélyes szenvedélyről, amely észrevétlenül betegségünkké válhat.

– Miközben a környezete tiszteli, munkahelyi elismerésben részesül, otthon, ha férfiról van szó, a feleség arról panaszkodik, hogy nem foglalkozik se vele, se a gyerekekkel. A kapitalizmus, a fogyasztói társadalom hozta magával a munkamániát, vagy az előző rendszerben is voltak olyanok, akikről tudtuk, hogy a munkájukon kívül szinte semmi nem érdekli őket?

– Hazánkban Ferenczi Sándor foglalkozott először a munkamánia kérdésével 1919-ben: vasárnapi neurózisként említi a jelenséget. A fogalom tehát már régóta létezik, a mibenléte az, ami erőteljes nyomatékot képvisel az utóbbi években. Az előző rendszer is a felszínre hozta a munkamániát, mely bizonyos munkaterületekre korlátozódott. Ma azonban az előfordulása szerteágazó, jóformán minden szakmában érzékelteti jelenlétét. Az okok többrétűek, sokoldalúak, a cél szempontjából az irány viszont egyet jelent; menekülni valamiből, valamitől valahová. A média is jó alapot teremt a „fogyasszunk, és ha lehet, még többet a boldogságunkért” „marketing projektjével”, hiszen jól képzett szakemberek állítanak össze olyan reklámokat, amelyek célzottan „belénk” épülnek és fejtik ki manipulatív hatásukat az emberek tudatalattijában. S hogy mi a lényeg? Fogyasszunk, amihez persze pénz szükséges, ahhoz pedig muszáj többet és többet dolgozni.

– Vajon miért van az, hogy a munkamánia leginkább a férfiakra és nem a nőkre jellemző?

– A nők egyenjogúságra törekvése mellett még mindig domináns a klasszikus szerep-felosztás, miszerint a férfi a családfenntartó. Ez az oka annak, hogy a hímneműeknél gyakoribb a munkamánia. Emelkedik persze azon nők száma is, akik idejét csak a munka tölti ki. Ők életforma tekintetében többnyire egyedül élnek, hiszen az anya-és feleségszereppel nehezen lehet ezt egyensúlyba hozni. Emellett a nők többségénél ösztönösen dominál az anya szerep, ami időlegesen egy bizonyos fokú védelmet is nyújt a munkamániával szemben. A hölgyekben van még egy másik plusz is, egész másként nyitnak a világ dolgaira, mint a férfiak. Átadják magukat az adott dolognak érzelmileg, szellemileg és szándék szempontjából egyaránt. Ehhez hasonló viszonyt alakítanak ki a problémákkal és azok megoldásával is, ami a férfiakra kevésbé jellemző, ők inkább racionális megközelítéssel szemlélik a világot és a problémákat.

– Óraszámban mérhető, hogy ki számít munkamániásnak? Melyek a leggyakoribb tünetek, amelyekből már függőségre következtethetünk?

– A mai erős és gyors alkalmazkodást követelő világban nehéz meghatározni a túlzott munka és a munkamánia határát. Léteznek olyan helyzetek, amikor fokozódik a munkatempó és a teljesítmény, pl. határidős munkák esetében, ezt követően viszont helyreáll az egyensúly. Túlzott munkavégzésnél ez az egyensúly egy idő után megbillen, ekkor a cselekvés már nem feltétlen a külső nyomás hatására jön létre. Időtartamát tekintve inkább a folyamatosság, mint az időszakosság jellemzi, de a munkavégző képes élvezni a befektetett energia gyümölcsét. A munkamániásnak viszont egyre überelnie kell saját célkitűzéseit minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt, így fokozódik az önmaga által gerjesztett belső nyomás. A pihenés és a munka aránya szélsőségessé válik, mely a szervezet regenerálódását mindinkább eltolja, késlelteti. Mivel a kitűzött célok magasabbak lesznek, a teljesítéséhez pedig több energia szükséges, a fokozott tempó miatt előbb – utóbb önmaga ellenfelévé válik, ráadásul az önértékeléshez szükséges pozitív visszajelzés elmarad. Ez fejleszt ki egy egyoldalú „önhajszolásos ördögi kört”, amely saját magát trenírozza.
Ideális esetben egy ember egy nap hét órát tölt munkával. A fennmaradó egy órában ebédel, szünetet tart stb., vagyis kikapcsolódik. Munkamánia akkor alakul ki, amikor az aktivitás és a pihenés egyensúlya már a belső kényszer miatt bomlik meg. Időben azért nehéz ezt óraszámban meghatározni, mert nem egyforma az emberek kapacitása, munkabíró képessége, illetve a ledolgozott órák intenzitása. A mánia kifejezés pedig arra utal, hogy az illető már kényszeresen cselekszik, amiben az egyensúly teljes hiánya tapasztalható. Ilyenkor megjelennek a leggyakoribb tünetek, pl. álmatlanság, fejfájás, gyomorpanasz, magas vérnyomás, érzelmi kitörések, szívritmuszavar, állandó pánikérzés, depresszió, belső kényszerérzet, motorikus nyugtalanság.

– Szakemberektől tudjuk, sok munkamániás a konfliktusok és az érzelmek elől menekül, vagy házastársa elől bujkál azáltal, hogy állandó elfoglaltságaiba temetkezik.

– A munkamánia kialakulhat külső és belső kényszer hatására is. Lényege, hogy egy idő után törvényszerűen belsővé válik. Sok esetben tapasztaltam problémamegoldó módszerként a struccpolitikát, vagyis ha valamiről nem vesz az ember tudomást, az nem létezik. Ha eltűnik a probléma helyszínéről, akkor pláne visszaigazolódik ez a teória, hiszen még fizikailag sincs jelen. Amennyiben ez rögzül az elmében, és rávetítődik a párkapcsolatra, akár egy „jól működő, frappáns” megoldási módként is felhasználható. Más néven egy oda-visszacsatolásos játszmahelyzet alakul ki, mert „ugye milyen jó, ha több pénzt hozok haza, és tudsz vásárolni, de ennek a távollétem az ára, és ráadásul mekkora áldozatot is hozok, hiszen elfáradok benne tisztességesen”. Vagyis azt üzeni ilyenkor a férj, hogy „értékeld az anyagi többletet, mert megveheted mondjuk a hőn áhított sokadik cipődet, amire már végképp semmi szükséged nincs, de ezért cserébe elvárom, vagyis lefedem magam egy hagyj békén-nel”. Tehát a feleségnek érzelmileg jár az elhanyagolás, mert az üzletkötés erről szól; valamit valamiért. A probléma meg elodázódik, egyre gyülemlik, hízik, és feszíti a lelki kereteket. Azért oda-visszacsatolásos, mert tulajdonképpen a férj és a feleség is belemegy a játékba, és annak következményeibe, amit ott, akkor még nem sejtenek.

– Tudtommal sok munkamániás szeretethiányban szenved, mert gyerekkorában feltételhez kötötték a szeretetét: ha jól tanulsz, ha elvégzed ezt vagy azt a feladatot, akkor büszke leszek rád, akkor szeretlek…

– A munkamánia belső kényszere több ok miatt alakulhat ki. Az egyik ilyen, amikor gyerekkorban kódként rögzül egy úgynevezett „csere szeretet” akció. A szülő a gyermekével szemben feltételhez köti a szeretetét, és csak akkor adja azt meg, ha a csemete teljesíti a kért feltételt. Az ilyen idejében el nem távolított kód beékelődik a gyermeki személyiségbe, és felnőttként ez lesz számára az ideális. Ennek a szemléletnek az egyik veszélye az, hogy az ilyen felnőtt nem érzékeli, és nem is tudja másként felfogni, hogy létezik más munkatempó, illetve munkamód. Igazán csak akkor értékel bármit is, ha azért úgymond keményen megdolgozik. Lazításról természetesen szó sem eshet. A másik probléma az, hogy ez a típus maximalistává válik, és elvárásait, munkamorálját a környezetére is rávetíti. Ezek az emberek szeretnek irányítani, uralkodni a másik felett, amit olykor diktatórikus stílus színesít.

– Kisebbrendűségi érzés, az állandó megfelelni akarás is okozhat munkamániát.

– Ez az ok testvére is lehet az előzőleg említett szeretethiányos állapotnak. Az a személy, akit gyerekkorában folyamatosan elnyomtak, nem értékeltek kellő módon, híján volt a dicséretnek, esetleg bővelkedett a kritikában, már ott, akkor megtapasztalta, hogy a személye értékeléséhez nagyobb munkatempót kell diktálnia. Ezek az emberek már szintén gyerekkoruktól úgymond „hajtanak” a szeretetért, az elismerésért – kisebb nagyobb sikerrel. A kezeletlen kisebbrendűség kódja pedig kiteljesedik a felnőtt személyiségben; vagy szintén elnyomott lesz, ami még inkább fokozza a tempót, és ezzel együtt a lelki nyomást is. Azért akar kényszeresen bizonyítani, hogy kijöhessen végre ebből az állapotból, és valaki értékelje. Másik esetben tipikus elnyomó válik belőle nagy célokkal és elvárásokkal, a maximalizmusát a környezetére is kiterjeszti. Ezáltal igyekszik megszűnteti a kisebbrendűségi érzését, és inkább „elővédekezik” a világgal szemben, mert amíg az elnyomó szerepben van, addig nem lesz elnyomott. Emellett megélheti a nagyon fontos ember szerepét, amiért sokat is tesz, és amelynek idealizálását szintén elvárja a környezetétől. Az ilyen felnőttek a pótolhatatlanság élményét is magukénak érzik, mely bizonyításáért mindent megtesznek.

– Workaholic (munka(alko)holista). Így hívja az angol a munkamániás embert. Ha ez szenvedélybetegség, mint a dohányzás vagy a szerencsejáték, vagy akár az alkoholizmus, akkor nyilván gyógyítható… Mi a terápia? Ne dolgozzon többé a munkamániás, mert a munka az ellensége? Ilyen receptet felírhat egy orvos, vagy tanácsolhatja ezt egy pszichológus?

– A legfontosabbnak azt tartom, hogy az az illető, aki az előzőekben említett tüneteket érzékeli magán, merje azt észlelni, majd kimondani, megnevezni magát a problémát. Ez az első alapelem a változás útján, mondhatni már fél siker a változtatni akarás motivációjával. Második lépésben azt kell megvizsgálni mi a „rendszerhiba”, vagyis mit szükséges időben, módszerben, eszköz szempontjából másként csinálnia. Ezt követi egy szerkezetbeli változtatás, a hibás elemek cseréje, majd a rugalmasság, az ellazulás és a szemléletváltás megtanítása; pl. az elvégzendő feladatok között rugalmassági sorrend felállítása a változtatás lehetőségével.
Az akadályokat növekedési lehetőségnek kell tekinteni. Koncentráció szempontjából elengedhetetlen, hogy egyszerre csak egy dologgal szabad foglalkozni. El kell fogadni azt a tényt, hogy a kis eredmény is eredmény. A türelmetlenség, a rohanás és a tökéletesség képviselete hátráltatja a felgyógyulást. Tűzzünk ki új célokat az energia szintfelmérés alapelvével, és az egyensúly kialakításával. Természetesen mindezt szakember segítségével. Nagyon jó módszer erre a szupervízió, mely a lelassulást is hivatott képviselni a módszertani komplexitása mellett. Hasznosak a különböző tréningek, ahol megtanulhatja az illető önmaga működését, és a relaxációs technikák, melyek az ellazulást, és az új szemléletmód kialakítását hivatottak képviselni.

– Hallottunk arról is, hogy a szenvedélybetegségek személyiségfüggő dolgok, tehát elképzelhető, hogy szakember segítségével ugyan legyőzte a paciens a munkamániáját, azonban rabja lett egy másik függőségnek, a sportnak. Éjjel-nappal fut, vagy éppen testépítő tréningezik. Ördögi kör…

– A szenvedélybetegségek hajtóereje egy olyan belső motorikus nyugtalanság, mely állandó készenlétben tartja azt a bizonyos kényszerérzet, amitől a munkamániás nem tud szabadulni. A szakember optimális esetben ezt a belső hajtóerőt használja fel a terápiában. Ennek célzott eredménye a motorikus nyugtalanság csökkentése, majd megszüntetése. Abban az esetben, ha más tevékenységre, pl. a sportra tevődik át az úgymond „mániákus állapot”, akkor maga a probléma vonul át csupán egy másik tárgyra, jelen esetben a sportra, és a „megoldandó feladat” nem lesz kezelve. Ilyen szempontból ez valóban ördögi kör, melyből az illető nem tud kijutni. Ez általában azoknál az embereknél fordul elő, akik úgy gondolják, egyedül elbírnak a feladattal, és meggyőzik magukat arról, hogy megoldották saját problémájukat, mert pillanatnyilag megszűnni vélik azt. A lényegi tényt viszont nem érzékelik. Maga a probléma megmarad, csak épp ők generálták más területre. Az olyan irányok, mint pl. a sport esetében létezik egy tudatot megtévesztő kreáció is, miszerint a sport egészséges, tehát a fokozott sport egyenlővé válik a még egészségesebb tudattal. Így bónuszként a „helyesen cselekszem” visszaigazolás magyarázatával nyugtathatja magát a sportmániás.

– Egy férfi-nő kapcsolatban mit tehet a másik, a szenvedő fél a munkamániás párjával? Hogyan viselje el azt, hogy a partnere imád dolgozni, szereti a hivatását, túlórázik, éjszakázik, s a munkáját esetleg jobban szereti, mint őt? Hiszen jó esetben ezzel még nagyon sok pénzt is keres…

– Ezekben a szituációkban a párok között gyakran előfordul az ellentétes érdekképviselet. Amíg például a férj a munkát választja, addig a feleség vágyik a törődésre, a szeretetre, az otthoni gondokban való segítségre, esetleg törekszik a kettejük problémájának megoldására stb.
Az első és legfontosabb lépés kettejük szempontjából, hogy az ellentétes érdekképviseletet össze tudják hangolni, és egy közös cél érdekében munkálkodjanak tovább. A második fontos tényező a kommunikáció. Mondja el bármelyik fél, ha gondja van a másikkal, és ne várja meg, amíg telítődik az a bizonyos puttony! Ez nem keverendő össze az erőszakkal, mert az még nagyobb ellenállást vált ki.
A harmadik fontos jelenség a türelem, amelynek folyamatos beiktatása feloldhatja a párok közötti ellentétet. Ezen kívül elengedhetetlen a másik fél részéről az együttműködés, a támogatás, szükség esetén (pl. terápián) a partneri viszony. A hölgyek szempontjából nem elhanyagolható lehetőségként megemlíteném a női praktika jelentőségét. Ha tudják az okát, hogy a férjük mi helyett választja a munkát, akkor ezt is bevethetik annak érdekében, hogy felélénkítsék a kapcsolatukat.

R. I. A.