– Az olvasók bizonyára kíváncsiak rá, mi az Ön által képviselt program lényege, kik voltak a Mesterei, s hogy ki is Ön és mivel foglalkozik?

– Közel húsz éve annak, amikor ápolónőként elindultam felfedezni – kezdetben a keleti öngyógyításban – a magam lehetőségeit. A jógával kezdtem, amit sokáig könyvből tanultam, és csak később ismertem meg másokat, akik jógáztak, vagy már tanították azt. Belső vezetésemnek hála, sok szép, értékes, hasznos dolgot sajátíthattam el, ősi és modern tanok ötvözetét. A jógán kívül gyógynövényekkel, vízkúrával, masszázzsal, relaxációval, helyes étkezéssel gyógyítottam magamat, majd pedig tanfolyamok útján mélyítettem el tanulmányaimat. Így kerültem a Tarot, a meditáció, a keleti öngyógyítás és mozgásművészet, a pszichológia és az önismereti (analitikusan orientált) módszerek közelébe, valamint megismerkedtem a természetgyógyászat különböző ágazataival. De a sor itt nem áll meg, hiszen dr. Dicsőfi Endre vezetésével még ezek után találkoztam az életemet meghatározó iskolákkal. E tíz év alatt Gurdjieff 4. útja, a Tantra, a Tao és Szufi, a Zen és dr. Dicsőfi szellemi tanításai irányították és formálták át az életemet. Sok új döntést hoztam, ezek között volt Új-Zéland is.
– Magyarországon tizenöt évig vezettem főként női önismereti és Földgyógyító csoportokat, egyéni terápiákat. Rengeteget tanultam itt azoktól, akik a foglalkozásaimon részt vettek. Jelenleg Új-Zélandon élek férjemmel és egy Wellness-Természetgyógyász centrumban vagyok holisztikus terapeuta, ahol az általam kidolgozott Integrál-Testmunkát adom tovább a hozzám érkező érdeklődőknek. (Ez A szív tanításaival együtt az ÉLŐ-életforma program része.) Fiam 21 éves, akire nagyon büszke vagyok. Sokszor példa előttem, nagyon sok támogatást kapok tőle.
– A Szív tanításában valamint az Integrál-Testmunka elemeiben két évtizednyi közösségi munkámat s tanulmányaimat foglaltam össze. Ennek élhető formát mi adunk, akik e tanításokat megéljük és mindennapjainkba integráljuk, hiszen életünk a szeretet kifejezésében válik ÉLŐvé! Ezt hívom az ÉLetigenlŐ – életformának, amely ébresztőt kiált, s amely az élhető, békés életre ösztönöz. Ezért inkább egy emberibb, szebb és jobb életre buzdító embernek tartom magam, s nem oktatónak. Életem szerves része A Szív tanítása, amely a mai ember sokszor nehéz, kilátástalan, gyökértelen életét a létezés illatával, dalával az élet értelmének felfedezésével ajándékozza meg. A szív tanítása hídként ívelhet a fej és a szív, a világok között, így illeszkedve a mindennapokba. Felhívja a figyelmet arra, hogy azt csináljuk, amit érdemes és hasznos, hogy fogyasztóból váljunk táplálóvá. Szeretetben, békességben élni – a magyar lélek kívánsága ez, mely kívánságot a szív erejének, a szeretet erejének kifejezésével támogathatjuk. Ez a munka viszont a szellemi minőség jelenlétét és az önismeretet feltételezi.
– A szív tanítása a bennünk lévő háborúság megértésére, a negativitás felszámolására irányítja a figyelmünket. Arra buzdít, hogy vessük le régi álruhánkat, vegyük le álarcunkat, hagyjunk fel álszerepeinkkel, amelyeket mások nyomására vettünk magunkra, és figyelmünket fordítsuk az egymás közötti pozitív, szeretetteljes kapcsolat építésére. Mert ha megkeserednek az emberi kapcsolataink, és elszigeteljük magunkat a számunkra hasznos lehetőségektől, könnyen a fogyasztói társadalom manipuláltjaivá válhatunk.

– Nem fél, hogy magára marad „hittérítésével” a mind önzőbb mai világban, amely reggeltől estig azt hirdeti, hogy senki más nem számít, csak te, valósítsd meg önmagad, s ha kell, hát mások legyőzése árán légy boldog, de mindenképpen te legyél az első, a legjobb, a nyertes…

– Erre a kérdésre Gabrielle Roth szavaival kezdem a válaszomat: „Mindannyian osztozunk a széthullás sérülésében, de valamennyien részesülhetünk az egyesülés gyógyító folyamatában. A gyógyítás minden erőnk – a létezés, az érzés, a tudás és a megértés erőinek egyesítése.”
– Mindazonáltal a pozitív gondolkodást tartom az alapnak, amire bátran építkezhetünk. De tovább kell lépnünk, hogy felismerhessük a hasznosságunkat, a fontosságunkat a Mindenség szempontjából. Kölcsönösségről van tehát szó, a mai egyoldalúan követelőző elvárások, túlzott igények helyett. A kényelmi kultúra buktatóit nagyon nehezen lehet észrevenni, így a tartalmas emberi lehetőségek veszélybe kerülnek. Éppen ezért nagyon fontos megtanulnunk elkülöníteni a kényelmeset a tartalmastól, hogy ellenállhassunk a külső igények és vágyak folytonos kielégítésének. A tompaság és a kényelem visszafogja az élet energiáit, így az ember képtelen a lehetőségeivel találkozni vagy rettentő nehezen ismeri fel a belső gyógyuló folyamatok fontosságát. A kényelemben az ember mindig talál magának megfelelő indokot arra, hogy miért csináljon valami mást, és miért ne azt csinálja, ami hasznosabb. A pozitív változással, a gyógyulással szemben nagy az ellenállás.

– Miért kellene nekem meggyógyulnom, ha nem érzem magam betegnek?

– Az ember nem tompaságra, nem kényelemre született. A test nem csak az erotika és az evés, a szem is többet tud, mint káprázatokhoz tapadni, belső kívánságunk pedig túlmutat a pénz hajszolásán. Ebből kell arrébb lépni, ki kell mozdulni, ha pozitív változásokat kívánunk elérni. Ez pedig gyógyulást jelent, kigyógyulást a hamisságainkból. Ki kell mozdítani a gondolkodást, az érzést, a testet, az élettelibb, a friss, a lendületes, a felszabadult, a fiatalos, az egészségesebb irányába, hogy teret kaphasson, kibontakozhasson a szellem. Vigyázni kell, mert a kényelem hamar elhiteti, hogy minden rendben van, és ekkor valóban nem érzi az ember, hogy bármin is változtatnia kell, így minden marad a régiben és fogyasztó marad.
– E hamis biztonság hátterében sokkal könnyebb durvának lenni és veszekedni, játszmává fullasztani például egy kapcsolatot. Sokkal könnyebb beszólni, leszólni másokat. Sokkal kényelmesebb és könnyebb mozgáskultúra, a test gondos ápolása nélkül élni. Sokkal könnyebb és kényelmesebb nemet mondani a belső fejlődés ellen, a gyógyulás ellen. A felsorolt választások a mechanikusságot erősítik és érzéketlenné, kiüresedetté, életunttá, kielégületlenné, felháborodottá, dühössé, tehetetlenné, teszik a ma emberét. E negatív hozzáállással nem lehet messze jutni, ezen készletek erősítik az ártó cselekedetek meglétét, s ezek nem csak az egyéni, hanem a közösségi, a globális életünket is veszélyeztetik.

– Hogy került Új-Zélandra? Családi vagy munkavállalási okból? Netán a nagy óceán jelenléte végett? Bár kinyílt a világ, nem sokat tudunk erről az Ausztrália partjaihoz viszonylag közeli, mégis elszigetelt, négymillió lakosú államról. Elárulná, hogy Önnek miért fontos ez a helyszín?

– Új-Zéland a teljes újraindítása az életemnek. A személyes történetem vonzásában jutottam erre a döntésre. Az itt töltött közel három esztendőben életem kiegészült egy mélyebb spiritualitással. Az óceán, a szél, az erdő, a tenger, a Földanya tanításait tanulhattam, ahogy a világ különböző embereinek szokásait is. Itt van a világ, hiszen van itt Afrika, India, Ázsia, Európa. Sokféle emberrel van módom találkozni. Innen tisztán látható, hogy Magyarország hagyományával, kultúrájával a világ gyöngyszemei közé tartozik. Új-Zéland egy 150 éves szigetállam, amely jócskán híján van a kultúrának. Az őslakos maoriak ugyanúgy turista látványosság lettek, ahogy Amerikában voltak az indiánok. 150 éve még embert ettek itt, most pedig már LCD-képernyős televíziót vesznek hitelkártyával. Ötven évig nem beszélhették a maori nyelvet, mostanra újra tanítják, de a fiatalok között nem „divat”. A természet vad, erőteljes, de leginkább a fehér emberé. A maoriak a mai napig védelmezik, óvják a számukra szent földet és vizet – no nem a fiatalok, az idősebbek… Itt is sok a tennivaló, engem pedig ide szólított az élet.

– Úgy tűnik, mintha felvilágosító cikkeiben Ön mindig azt mondogatná: saját magunkban keressük a hibát, önmagunkat változtassuk meg. Csakugyan megoldhat mindent a meditáció és saját belső energiánk? Elég, ha az erő bennünk, velünk van, s elég, ha a külső körülményektől függetlenül mindig elfogadóak vagyunk?

– Szemlélődés, oldottság, ellazultság, finom, gyengéd, sajátos dallam és íz, illat, a szavak nélküli tér, ahol a csend kiteljesedik – számomra ez a „a belülről nyíló virág”. Ezzel születtem, ahogy mindannyian ezzel születünk. Ebben fogantunk, teremtődtünk és mindezzel nőttünk bele földi életünkbe, ám megfeledkeztünk erről, így folyton-folyvást keressük, kutatjuk, mert legfőbb vágyunk hazatérni, megnyugodni, szeretni és szeretve lenni. Emlékezzünk rá!
– Ősi mintáinkkal való kapcsolatunk valós célokat és értelmet ad életünknek. Ezzel szemben sajnos mostanra megtanultuk magunkat gúzsba kötni, az „én” börtönébe zárni. Megtanultuk, hogyan nyomjuk el belső értékeinket, kreativitásunkat, azt, hogy álarcot, álruhát viseljünk és álszerepeket játsszunk. Ha felszabadítani kívánjuk magunkat e hamis szerepek, hamis minták kínálta szenvedés alól, akkor látnunk kell azt, hogy mely részeinkkel azonosítottuk magunkat tévesen. Ez a munka rólunk szól, melyben ápolnunk, óvnunk és vigyáznunk kell ősi mintáinkat, az alázatot, a türelmet, a figyelmességet, a szeretetet, a bátorságot, a gyengédséget, hogy erősítsük, tápláljuk a kölcsönösség folyamatát másokkal és a Mindenséggel. Így adunk teret a szellemből merítő életünknek.
Nem elég, hogy „bennünk van az erő”! Nekünk kell működővé, élettelivé formálni azt. Mi vagyunk, akik elfogadóra formázzuk, gyúrjuk magunkat és azzá, aki vissza tudja szerezni e belső erőt!

– Tudjuk, két éve megvalósított egy úgynevezett világmeditációt Új-Zélandról, amelyhez világszerte több ezrek csatlakoztak. Konkrétan hogy értsük ezt?

– Konkrétan így, hogy megszerveztem egy világmeditációt, melyben a csend volt a főszereplő. Megrendített a kényelemmel, fogyasztással járó kizsákmányoló tendencia, a szennyezés, Földanyánk állapota és az ezzel kapcsolatos tompaság, közöny. Szándékom volt hasznosan cselekedni, és ehhez találtam meg Új-Zélandon a spirituális fesztivál támogatását. Nagy szervezkedés volt, mert bevonni kívántam a munkahelyeken dolgozókat is, így számos közösséget, magánembert mozgattunk meg. Segítségünkre volt az internet, a világból több spirituális csoport: magánemberek és közösségek értették meg a felhívásom lényegét. Magyarországról is sokan csatlakoztak hozzánk, például a Buddhista Egyetem, valamint agykontrollos, jógás közösségek, illetve számos magánszemély.
– Olykor megkérdezik tőlem, miért pont most indítottam útjára az Életigenlő Életforma Programot, hiszen a folyamataink jobb irányt vettek, nincs erre szükség. Bár számtalan pozitív kezdeményezés és rengeteg közös pozitív energia van már e munkában, mégis, a helyzetünk egyáltalán nem mondható stabilnak. Ha megnézzük a magyarországi betegségi és elhalálozási vagy épp’ a válási mutatókat, láthatjuk a negatív tendencia hatását… A féket magunknak, magunkban kell meghúzni!

– Annak, aki kellő szerénységgel el tudja magát helyezni a világban, s nagyjából tisztában van saját és környezete adottságaival s lehetőségeivel, mit jelenthet, ha megismerkedik az Életigenlő-Életforma Programmal? Szebb lesz, jobb lesz, sikeresebb, gazdagabb lesz tőle? Nő az empátiája, szociálisan érzékenyebbé válik, hasznosabb, segítőkészebb lesz a jövőben?

– Aminek növekednie kell, az a béke. Mindannyian arra vágyunk, hogy szeretetben, békességben élhessünk. Ez nem jön el magától, mi vagyunk azok, akik alkalmassá tesszük magunkat arra, hogy ekként éljünk! Mi vagyunk azok, akikben az erre való igénynek fel kell ébrednie, fel kell izzania! Ez belülről születik meg, ez belső kérés. Magunkhoz csatlakozunk, hogy tudjunk egymáshoz is csatlakozni. A béke szándékával érkezünk, barátsággal. Új híreket adunk át egymásnak, melyek már nem a rémkeltésről, téveszmékről, hamisságokról, hanem emberi értékeinkről, tartalmasabb életünkről, s ezért gazdagabb mindennapjainkról szólnak. Új filmeket nézünk a vetítővásznon, ahol az érzelmek tiszta szálai fonják a cselekményeket, a jövő új mintáit. Így új szereplőket ismerünk meg, új csillagok születnek. Új mintákat szövünk, mely minták szálai engedékenyen simulnak a teljesség, a Mindenséget átfogó háló mintázatához. Új ritmusra járunk, új dallamot dúdolunk, befogadjuk a Mindenség szívének dobbanását, hiszen a Föld szívcsakrájának gyermekei (lásd Dobogókő), a legközvetlenebb táplálói vagyunk.
– Tudjuk, hogy az életünk ma sem könnyebb, mint régebben volt – itt főként a belső erőtartalékainkra gondolok. Bár a modern ember látszólag sokkal felszabadultabban él ma, mint régebben, mégis sokkal több problémával küzd. A legtöbben külső kapaszkodókban vélik az egyensúlyukat megtalálni, de ezek csak rövid időre nyújtanak stabilitást. Békét kell kötnünk – elsősorban magunkkal. Az Életigenlő-Életforma Program felhívása a kényelmesből a tartalmas felé szólítja a ma emberét, és a szívre mutat! A szellem megerősítéséről, táplálásáról van szó. Gyógyító folyamatról, melynek során felszabadítjuk önmagunkat. A főbb irányok, amelyek a naivitásból a felnőttségbe mutatnak, a következők: tompából – élettelivé, élénkké, kényelmesből – kreatív szorgalmassá, sértődöttből – együttérzővé, akaratosból – türelmessé, szétszórtból – figyelmessé, küzdőből – a szív békés harcosává, haragvóból és dühösből – hasznossá, érzelgősből – érzékelővé, érzékennyé válni. A kényelmesből a tartalmas felé haladni mély belső átalakulást feltételez, amely folyamat kölcsönösséget épít ki az ember és a Mindenség között. Békességfolyamat ez, melyben az ember lassan-lassan, de leteszi a fegyvert és meghaladja belső küzdelmeit, felszabadítja eldugott, elrejtett részeit.

Knolmár Marica nacionáléja

(Fotók: K. M.) R. I. A.